Cifra Kalotaszeg
Ezen az utazásunkon Erdély egy olyan részét mutatjuk be Kedves Vendégeinknek, melyen eddig többnyire csak átutaztunk.
Időpont: 2018.10.12-14. Pozíciószám: 18/ECK/09
Utazás: az utaslétszámnak megfelelő autóbusszal
Útvonal: Budapest – Szolnok – Püspökladány – Ártánd – Nagyvárad – Kalotaszeg – Kolozsvár – Torda – Torockó – Gyalu – Bélesi-tó – Nagyvárad – Budapest (kb. 1000 km)
Elhelyezés: magánházaknál, faluturizmusban
Ellátás: félpanzió
PROGRAM
1. nap: Indulás: 6:30-kor Népliget, Planetárium elől
7:00-kor Pestszentlőrinc, Üllői út 379-381., LIDL parkoló
Néhány rövidebb magyarországi pihenő után, mintegy négy órás utazást követően érkezünk az ártándi határállomásra. A határátlépés után első megállónk a közeli Nagyvárad lesz, ahol rövid városnézésre kerül sor (Kanonok sor, Püspöki Székesegyház, Szent László király szobra). Következő állomásunk Csucsa, Ady Endre egykori lakhelye, a Boncza-kastély. A Király-hágón átkelve megérkezünk a kalotaszegi-medencébe.
Bánffyhunyad következik, híres református templomával. Innen Alszeg felé vesszük az irányt és megtekintjük a mennyezetkazettáiról híres magyarzsombori református templomot. Körösfőn megismerkedünk a kalotaszegi népművészet jeles képviselőivel, megtekintünk egy “tisztaszobát” és vásárolhatunk a híres kézimunkákból. Visszatérve Felszegre, a magyargyerőmonostori templom következik. Este vacsora és szállás Magyarlónán magánházaknál.
2. nap: Reggeli után Tordaszentlászló templomát, majd a magyarlétai Géczi-vár romjait látogatjuk meg. Ezután a népművészetéről és református templomáról híres Magyarvistára megyünk. Kolozsvári séta és városnézés következik (Szt. Mihály Plébániatemplom, Mátyás király lovas szobra és szülőháza, Farkas utcai református templom, Házsongrádi temető). Este vacsora és szállás Magyarlónán, magánházaknál.
3. nap: Reggeli után meglátogatjuk a torockói népművészeti házat, elhaladva a Székelykő 1130 m magasra tornyosuló sziklabérce mellett, elérjük a festői Tordai-hasadékot.
Ezután egy kevésbé ismert, de szép útvonalon indulunk hazafelé a Bélesi-tó érintésével. A tóparton (a hetvenes években létesített mesterséges víztározó) áll Jósikafalu, mely nem a régi helyén található. Ugyanis átköltöztették 3 km-re távolabb és a régi települést utolérte a híres-hírhedt falurombolás. A balsorsú falu templomjának romjai alacsony, nyári vízállásnál még ma is előbukkannak a víz alól. A késő délutáni határátlépés után, várhatóan éjfél körül érkezünk Budapestre.
Részvételi díj: 29 900 Ft/fő
Egyágyas felár: 9000 Ft Kötelező baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás: 1650 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza: a szállásköltséget a megadott ellátással (2 x reggeli, 2 x vacsora), az autóbuszos utazás költségeit és az idegenvezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza: a belépőjegyeket, melyek a helyszínen fizetendők, a BBP- biztosítást, mely irodáinkban megköthetők.(70 év felett 100 % felárat kell fizetni)
Kedvezmények: A GOforGO Travel törzsutasainak, diákoknak 18 éves korig, 65 év feletti nyugdíjasoknak 5 %. Kedvezményeket összevonni nem lehet!
ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG UTAZÁST, KELLEMES KIKAPCSOLÓDÁST KÍVÁNUNK!