Somogy Vármegye II.

A Balatontól délre eső területek a X. század közepén uralkodó Fajsz fejedelem kezében voltak. Fejedelmi szálláshelye Belső-Somogyban, a mai Somogyfajsz község közelében helyezkedett el. A X. században nagymértékű földvárépítkezésbe kezdtek, ez az új vár Somogyvár volt. Géza Zerind halála után Koppánynak adta dukátusul. Ez a terület az Árpád-korban jóval nagyobb volt, mint napjainkban. Hozzá tartoztak a Dráván-túli részek is, egészen a Száváig. Koppány és István összecsapása után a megszálló katonaelemek letelepedésére a településnevekből következtethetünk. (Berény, Besenyő, Kér, Örs, Oszlár, Ság és Keszi)

A tatárjárás után átrendeződött a vármegye birtokviszonya és nem egy ízben menedékül is szolgált a királyi család tagjainak. Fokozatosan szereztek itt jelentős birtokokat a nagynevű családok, többek között a Csák és Héder nemzetség, a Kanizsaiak, a Marczaliak, Rozgonyiak, Újkaliak és a Báthoryak. A török időkben a Balaton dél partja volt a megszállt területek határa, így Somogyban hosszú volt a török megszállás és gyakoriak voltak a magyar-török villongások, portyák. A törökök kiverése után még csak most jött a fekete leves. A felszabadításból új megszállás lett. Csak a megszálló neve változott. A török szultán helyébe az osztrák császár lépett. Ha volt rá mód, a kormány elvette a magyarok birtokait és a régi birtokosok, a kiket még a török is megtűrt, most földönfutókká lettek. Mindennapos volt, hogy nem fogadták el a bizonyításhoz benyújtott igazolásokat és árverésre bocsátották a birtokot, ami azt jelentette, hogyha az igazi tulajdonos nem rendelkezett elegendő pénzösszeggel, a kamara a legtöbbet ígérőnek adta el a birtokot. Tömérdek birtok került idegen kézre. A visszahódított földön a jobbágyság még azokból a falvakból is megszökött, a melyek a felszabadító háború idejében nem pusztultak el. Ezek után a lakosság kitörő lelkesedéssel fogadta a kuruc hadakat, akik Rákóczi Ferenc zászlója alatt megjelentek a Dunántúlon.

Az állandó megszállás és a népességet pusztító járványok következtében a 17. század végére Somogy országban olyan nagy volt a népesség hiány, hogy az egész 18. század alatt folyamatosan kellett új lakosságot, rácokat, németeket telepíteni a megyébe.

Somogy megyének még egy nagy gondja volt a szatmári békekötés után, amelyik egészen a 19. század második feléig beárnyékolta a megye lakosságának mindennapjait, nem kevésbé a Somogyról kialakult köztudatot. Ez Somogy megye közbiztonsága volt. Rablóbandák, törvényen kívüliek paradicsoma volt a terület hatalmas összefüggő lakatlan erdőségeivel, megközelíthetetlen járhatatlan ártereivel, mocsaraival. Igazából a rablások, fosztogatások már a 18. század első éveiben megkezdődtek, még a szabadságharc alatt. Ekkor a területet elözönlő rácok voltak a főbűnösök. Megfékezésük, kivitelezhetetlen volt, nem volt elég fegyveres és nem volt megfelelő infrastruktúra a végrehajtáshoz. A 19. században már olyan erős, szervezett bandákba tömörültek a betyárok, mint például a közismert Sobri Jóska vagy Séta Pista. Igazából csak az 1880-as évekre vált Somogy vármegye közbiztonsága rendezetté.